Vajon mi ez, mi kezembe adatott,
Talán megváltoztathatnám a holnapot?
Úgy érzem oly erős ez, mit viselek,
De sajnos ez engem csak hiteget.

A látszatát kelti talán az erénynek,
De mi az, amit ezzel én elérek?
Szépnek látom, s talán erősnek,
De az képtelen, mit hiszek erőnek.

Azt biztosan tudom, hogy látok,
De ez úgy érzem, csak egy átok.
Állandóan azon töröm az agyam,
Pedig tudom, ezzel becsapom magam.

Úgy érzem, ez csak illúzió csupán,
Melybe lelkem belemerül bután.
Csupán csak álomképbe létezem,
S nem a valóságban, azt hiszem.

Az amit megélek, az csak félelem,
De ezzel telnek napjaim teljesen.
Félek attól, amiből nem kérek,
Mert vagyok csupán, egy elveszett lélek.

Az vagyok, ki utat keres magával,
Szembe nézek a valós világgal.
Csak harcolok a képzelt varázzsal,
S ki szembenézek, önmagával.

Mindent meg akarok egyszer érteni,
Mit próbálok lelkemmel megvédeni.
Félek, megmutatni nem lesz alkalom,
S csak a bánat kísér el utamon.

Szeretném, ha egyszer megmutathatnám,
Hogy vajon ki is vagyok igazán.
Attól félek, ezt csak mesének hiszik,
Ezért vagyok az, ki senkiben nem bízik.