Azt mondják a szerelem, költővé tesz,
De a szerelemből a költészet, hamar kivesz.
A barátság teszi költőivé az embert,
Oly dolgokat leír, amit eddig nem mert.

A verseket nem írjuk, hanem éljük,
A szerelmet viszont, csak reméljük.
Megpróbálom leírni, hogy én mit érzek,
Mi az oka annak, hogy ezer sebből vérzek.

Talán sosem értik a rímeimnek okát,
Ha a tollam kifogy, könnyeimmel írok tovább.
Megtörlöm a szemem minden egyes percben,
Addig törölgetem, míg meg nem írom versem.

Lassan reggel lesz, a papír felett gubbasztok,
Hogy mit írjak Nektek, azon gondolkodok.
Nektek, kik olvassák a versemet,
Rájöttök, hogy csak Nektek szól az üzenet.

Kedves Barátaim, megköszönöm Nektek,
Hogy végig olvassátok, ezt a cifra verset.
Kívánok Nektek szerencsét az életben,
De mindenek előtt, az igaz szerelemben.