Be kell vallanom, hogy szeretlek nagyon,
Nem érdekel semmi, se pompa, se vagyon.
Úgy szeretlek Téged, ahogyan Isten teremtett,
S én míg élek örökké fognám a kezedet.

Sajnos ég és föld kettőnk közt a határ,
De szívem azt súgja, találkozunk talán.
Tested és testem egybeolvad érzem,
Mert, ha nem, talán ezer sebből vérzem.

Talán bűn ez, hogy ennyire szeretlek?
De, ha bűn akkor is imádlak Tégedet.
Félelemtől tartok, de tudom vársz rám,
S könnyeimtől lesz majd, nedves a párnám.

Szomorúan várok, jöjj el éjjelente,
Szeretném, ha velem lehetnél, minden este.
Amikor majd ajkad az ajkamhoz ér,
Talán édesen takar be kettőnket az éj.

Álom ez, vagy netán a végtelen ébrenlét?
Megmutatja életünk fényét és szerelmét.
Ha a párnám könnyes lesz örökre,
Nem bánom, mert tudom: Ez a szerelem könnye.