Nem tudom, hogy mondjam el,
Hogy engem most mi nyomaszt.
Állandóan félek, nem tudom miért,
Rejtélyes ez, de nem szeretem a panaszt.

Próbálom nyitját megtalálni,
Mi állandó félelmemnek az oka.
De mivel nem tudok rájönni,
Így leírom, hogy legyen papíron nyoma.

Talán a szerelem gyötör engemet,
Mely rabul ejtette, gyenge szívemet.
Úgy érzem a szerelem fogságába estem,
S ezt érzi sokszor, fájdalmasan testem.

Ugyan én ezt észrevettem, még idejében,
De akkorra szerelem lett a kettőnk szívében.
Nem fogom ez miatt gyötörni magamat,
Tovább járom, a megkezdett utamat.

Néha azért szívem, magába megretten,
De tudom így kell lenni, így adá az Isten.
Nincs tovább gyötrelme szívemnek,
Szerencsés napjait mondhatom életemnek.

Megcsapott engemet a szerelem szele,
S a szívem mostantól boldogsággal tele.
Te hoztál fényt, kihunyó létembe,
Örökre bezártad magad ezzel, az én szívembe.