Az elveszített barát.
Volt nekem egy lovacskám,
Barna szőrű szép kancám.
Szeme sötét csillogó,
Fényben meg meg villanó.

Amikor szomorkodtam,
Neki elmondhattam.
Úgy lökdösött pici orrával,
Mint aki vígasztalni próbál.

Ránéztem,néztem hófehér csillagját,
Belenéztem a szemébe,
És jobb kedvre derültem.
Jobb kedvre az örömteli szemétől.

Belenéztünk egymás szemébe,
És mindkettőnk szeméből,
Öröm és boldogság.
Boldogság tükröződött vissza.

De jaj egy szörnyű napon,
Síri csend volt otthon.
Senki nem szólt.
Végig néztem a szobán.

S mindenkinek lefelé,
Lefelé konyult a szája.
Kimegyek az udvarra,
Körülnézek.

S valami szörnyűséget vettem észre.
Eltűnt a barátom.
Bemegyek a házba.
Kérdezem hol van mi történt.

Csak ennyit mondtak.
Mostantól más lovagolja.
Más helyen messze az otthonától.
Messzire vitték a barátom.

Aki jóban rosszban kitartott mellettem.
A Szamba névre hallgató barátom.
Ettől a naptól kezdve.
Szomorúság költözött a szívembe.

Arcomon megfagyott a mosoly,
S nem szóltam,csak csöndben,
Csak csöndben ültem,
Miközben azcomról csöndesen potyogtak a könnyek.