Lelki békém
Ülök a tóparton csendben, magányosan,
Nincs ki mellém ülne, s ölelne szorosan.
Figyelem a vizet, s nyugodt a lelkem,
Gondolataimban elvész minden terhem.
Gondolok az örömre, mely néha kerül engem,
Miről egykoron, még ódákat zengtem.
A múltra gondolok, mi megtörtént velem,
S a jó jut eszembe, mi megtölti a szívem.
Jobb vigyázni álmomra, becsaphatnak ők,
Nyitott szemmel fogom nézni ezután a jövőt.
Vágyaim vakon elvihetnek bárhova,
S félek, hogy nélkülük nem találok haza.
Álmodom, létezem, éldegélek csendben,
S ott vagyok egy tiszta harmatcseppben.
Ez a pillanat, mit belém égetett az élet,
Ez adja meg nékem a lelki békességet.