Egyszerű verset írnék most, de mégis
olyat, melyben a Bonyolult is kéklik,
s útkezdet úgy fut nyárból végtelenbe,
ahogy olykor elszökött szó szeretne.

A nyár egyszerű? Megszokás beérik,
s a lég színeket lendít fel, az égig,
zöldet, sárgát, álommal telt fehéret,
s az egyszerű mögött bonyolult ének.

A felhő úgy megy, ahogy elmegy ...

Ígértem, múltkor, hogy meglátogatlak, -
s csak ünnepekkor írtam levelet,
helyette, de, lelkem mélyén, a szándék
ott volt. Ígéret hamis nem lehet, -
nálam. A "jobb későn, mint soha" mondás
(bár egy kicsit hibádzik valahol)
most előugrik tegnapi homályból,
s egy megírt vers máris feléd lohol.
A lég liheg a túlfűtött melegtől,
s én is ...

A szülők kártyáztak a rokonokkal.
Dióvirág hullt: érdekes lelet, -
mind-mind olyan, mint az elpusztult hernyó.
Levélen fény árnnyal incselkedett.
Azt kérdezed: érdekelt-e a kártya?
Kártyázás nem, de a kártyák igen:
a koma, ki melegedett a tűznél,
télben, s tavaszhölgy, virágszerelem,
nyárban érett nő, kézben kéve, sarló
(nem vagyok ...

A részekben lehet öröm vagy bánat,
pillanatnak, percnek bókolnak ők,
de az Egészben mindig szomorúság.
Az Egész mindig érzi az Időt.

Az életem látom részekre hulltan:
részlet sötétlik, részlet felragyog.
Olyan, mint másé: minden részleten túl
Egész legyint. Legyintek, hallgatok.

Hány mímeli: az Egészet nem érti,
vagy csak a ...

Cseng az érem, de rajta
pislog hamis veret.
Mit ér, ha akik adják
talpig becstelenek?

Nem kell zászlós dicsőség
mit rókaarcú nép
hoz annak ki eladta
hazáját, s volt-hitét.

Lehet, lelkem különcebb
százszor, mint annyi más:
nekem tolvaj kezektől
nem kell a kézfogás!

Mikor az Anyag önmagára nézett:
az volt a hihetetlen Ősigézet,
varázs, mindmáig fájó, érthetetlen,
mely titokként gyúl ki földi szemekben,
s visszfénye pásztáz életen-halálon,
mint lenyűgöző, félelmetes álom!

Semmit sem Alkotunk, ha ezt nem újra!
Tapogat a "tudom!" rút sátánujja,
s hangoskodnak a látszatember-bábok,
a fegyverük ...