Sokféle hang járkál tavasz-határon,
ha bizakodnak az erdei fák:
néha hallod hangját a Hangtalannak,
s belső hangot kinyit külső világ.

Az életünkbe hangok visszatérnek:
az ijesztőek is, s a kedvesek.
Fehér láng-hang villan kékre, merészre,
s kerekülnek nappal-bagolyszemek.

Belső hangoktól csordul túl a lélek,
ha virágcsokrot nyújt át ...

Kövek között hangya szalad, az ösztön
viszi a kis kitingépet tovább.
Késztetése van, gondolata nincsen, -
de futáshoz legalább hat a láb.

A hangya - hangya, - de az ember - ember?
A gondolat szabadnak megmarad?
Sav elmarja, felejtő lúg feloldja
mi léten túlhoz méltó pillanat.

Látom, tudom. Szellem szélmalomkarja
forog felettem, nyárvég ...

Az erdőben néha minden magányos,
bár együtt van, - olyan, akárcsak éppen
az ember, ha érzi: kallódó semmi
a társadalom feslő szövetében.

Szívós zuzmók, holt elődökből élők..
Itt-ott fekete évezredek átka.
Szajkó zajong, színes, tollas bohócság,
öntelt hang saját érdekét kiáltja.

Levelek, fent, a fénycsónakban ülnek,
s rá sem ...

Rossz korral, - és korával összetöpped
az ember kedve. Hiheti a többet, -
de kérdi már: más mérlegen mit érne
Kosztolányi Hajnali részegsége?
Jó. Égi bált látott fent élénk Szépen, -
s ki tartotta lent, háza ketrecében?
Be-becsaphatta önmagát, vigyázón,
de intő árnyék átbújt fénytelt zászlón.

Ugat a dog, gőg-palota kövére
ha ...

Külvárosban barangoltál, s barangolt
benned sötétlő külvárosi éj.
Most is sötétlőn szomorú a lélek, -
bár tűzfalakon reklámfény mesél.

Minden más lett, de minden úgy lett mássá:
lényegében ugyanaz valahol.
A népmaradvány fázósan tudatlan,
és robotba (vagy állásért) lohol.

A tömeg? Nincs. Az alaktalan masszát,
ha lemérnénk, ...

Bennünk a táj: sebzett, véreres alkony,
s keserűség köp piszkos utcasarkon
hajléktalanból, (s díszéből a Háznak
a gyűlölet, - rá bibliás bocsánat
máris siet, vagy három színnel mintás
magyarázat: cinkos összekacsintás).

Bennünk a táj, a házfalak, az esték
sötétjében tűnődő kert-melegség,
fent hold-csodálat, lent megbotló ...