Az első szerelem tizenegy évesen,
Mint májusi szellő, meglepett hirtelen.
Egy ártatlan pillantás bőszítő fényében
Bimbózott szívemen, hogy szebb jövőt ébresszen.
Szőke mosolyú bársonyos hangjával,
Homérosz ihlette hófehér karjával,
Lantot pendítő őzikeformával izgatta lelkem!
S így magányos fohásszal kértem képzeletben:
\'Add meg, hogy a testem családfő lehessen!\'
Hogy is kezdődött?
Rajzóra volt.
Egy nagy ívű álmot varázsolt papírra,
Mit színesre ábrázolt gyöngéden az ujja.
Bennem egy belső hang azonnal kiáltott:
\'Ez olyan kedves lány, hogy ő lesz, kit választok!\'
(Próbáltam én is a rajzlapon formázni,
Ügyetlenül, sután tudtam csak firkálni,
Nekem a grafika sehogy se sikerült,
Ám amit ő rajzolt, az azonnal földerült!)
Volt egy barátnőd. Húgom kit szerettél.
Kivel Újvárosban szólót énekeltél.
Hatvanöt telén kemény volt a tél,
Berettyó partján fújt, süvöltött a Boreas-i szél.
Emlékszel? -
Szánkáztunk hétvégén a folyó közepébe,
Vastag jégpáncél terült akkor annak felszínére.
Öcséddel érkeztél, én húgommal mentem,
A partról siklottunk le szélnél sebesebben!
Néha lesodródtunk, s bukfenc lett a vége,
Vagy korcsolyával köröztetek jókat nevetgélve!
Este hazafelé az utcalámpát néztem,
Fénysugarak alatt hó csillant az éjben.
A lányok szánkón húztak a ropogó hóban,
Közben vidáman csevegtek - milyen boldog voltam!
S míg néztem a póznákat; \'a drótok, hogy feszülnek!\'
Abban reménykedtem; \'hogy sógornők lesztek!\'
Eltűnődve ezen, szép jövőnk felrémlett:
Fiúnk, ahogy láttam, Bach-tételt vezényelt,
A nagyobbik lányunk színészként szerepelt,
A kisebbik iskolában állt kiválóan helyt,
Ahogy képzeletben láttam, versenyeket nyert!