Először, amikor megismertelek,
Oda sem figyeltem Rád.
Többszöri levélváltás után,
Megismertem szívednek varázsát.

Akaratlanul talán, de mégis
Figyelmem felhívtad, hogy létezel.
Én merni sem gondoltam arra,
Hogy engem, Te észreveszel.

Miután közelebbről megismertelek,
Azután oly jó érzés fogott el.
Azóta folyton azt érzem,
Nem tudok bánni a szívemmel.

Oly sok mindenben vagyunk egyek,
Ezt tudom, Te is így érzed.
De nem gondoltuk még akkor,
Hogy talán számunkra ez a végzet.

Mikor Veled beszélgetek,
Az idő oly gyorsan elrepül.
S azóta folyton csak azt várjuk,
Hogy szerelmünk beteljesül.

Hisz tudod, nekem fontos vagy,
S úgy érzem ellenállhatatlan.
Úgy éreztem eddig, hogy kettőnk
Szerelme megbonthatatlan.

Talán azért, mert annyi mindent
Megosztanék én Veled.
S mindent megtennék azért,
Hogy örömet szerezzek Neked.

Veled megismertem a boldogságot,
Nem bánom, hogy Te vagy nekem.
De bárcsak úgy dönthetnél,
Hogy együtt lehetnél, csak velem.

Te lennél nekem a föld, a fény,
Hova a szívem hazatalál.
S boldogság töltené el szívem,
Ha engem választanál.

Azt a percet feledni sosem tudom,
Mikor az első verset küldted.
Csak azt nem tudom mit vétettem,
Hogy a sors ennyire büntet.

Szívem folyton tűzben égett,
Hisz akartalak Téged.
S boldog voltam, azt hittem,
Megszépíthetem jó pár éved.

Szeretném, ha egyszer életünkben,
Önfeledten szerethetnénk egymást.
Senki nem állhatna utunkba,
Hogy végre megejthessük a találkozást.

Tudom, Te is mennyire szeretsz,
Csak nem mered magadnak sem bevallani.
De tudom, ha találkozhatnánk,
Akkor ezt nem kellene bizonyítani.

Remélem sorsunk jóra fordul,
S álmaink valóra válnak.
Nem lesznek talán, akik
Majd kettőnk közé állnak.