Érzem úgy tör belőlem az érzelem, mint a kitörő vulkán.
Ha nem írhatnám le gondolataim, azzal magam elárulnám.
Nem csak imádlak, de kívánlak is, mint szomjazó föld az éltető esőt.
Hogy Te viszont szeretsz engem, ez ad nekem mindenhez erőt.
Lassan megismerjük egymás vágyait, rezdüléseit,
Én már úgy érzem, megismerem az álomképeid.
Mindketten tudjuk, ez már egy magasabb lelki kapcsolat,
Melyet már csak két szerető szív alkothat.
El kell, hogy engedjük szívünk vágyait,
Hogy kibogozhassuk egymás összekuszált szálait.
Tudom, hatvanöt évig vártál rám,
Hogy együtt lehessünk életünk alkonyán.
De mikor már a fénylő nap lemenőben van,
Nekünk együtt kell lennünk, minden álmunkban.
Ki tudja, mit hoz még számunkra a jövő,
Hogy örökké szeressük egymást, az a fő.
Úgy érzem közel vagy, de mégis oly távol,
A lelkünk összeér, s elégünk a vágytól.
Nem akarok rosszat másnak, hogy jó legyen nekem,
Tudom te is boldog lehetsz, de csakis velem.
Emléked akarok lenni, mely örökké sajog,
Mit még agg korodban is emlegetsz, s a szemed ragyog.
Majd halvány mosoly dereng boldogan arcodon,
Akkor jössz majd rá, hogy mennyire hiányzom.