Nincsen tovább...


Az elmém egyre nyújtózik a végtelen
felé, miután elérte - jaj, képtelen
vagyok elhinni - a halandó képzelet
határait, nincs tudományosság, melyet

be nem fogadtam volna, nincs már művészet,
amely meghaladhatná tehetségemet,
s mégis, hiába vizsgálódom, hiába
okulok, míg csak élek, párom hiánya

felfoghatatlan, ő már nem tekint reám
asszony szerelemmel... Nélküle a világ
színét veszti, a nagy fájdalom mindent porrá
éget, szívem is eltompul. Nincsen tovább...


(Budapest, 2011. augusztus 11. Erdős Pál Attila)