Nem igaz, hogy a szerelem, csak fiatalon létezik,
Van, hogy az ember élete delén túl is vétkezik.
Talán nem is vétek ez, hanem szerelem,
Mikor könny úszik át megcsillant szemeken.

Oly régen kerestük mi ezt az érzést,
S azóta állandóan várjuk a beteljesülést.
Nem tudunk szerelmes szívünknek parancsolni,
De sajnos talán életünk végéig el kell titkolni.

Ha mégis az enyém leszel Kedvesem valaha,
Úgy érzem nem tudunk elválni egymástól, soha.
Mindkettőnk szívében ott a hit, szeretet, remény,
Tudjuk későn szerettem beléd, s Te énbelém.

Talán van még remény, hogy boldogok legyünk,
S még begyógyíthatjuk szerelmünktől vérző sebünk.
Mért ne lehetne szerelmünk még akár örök,
Nem lehetnénk ezért mégsem bűnösök.

Az, hogy mindketten túl vagyunk életünk delén,
Ne adjuk fel, legalább éljen bennünk remény.
Remény, hogy a nap csodásan ránk ragyog,
S mi majd együtt leszünk a menybe csillagok.