\'Tiéd volt ez a föld, tiéd volt egészen,
Melyből most a kevély a fösvény dézmát vészen.
Miért szabtál hát határt önfiaid között;
Ládd-é, már egymástól mind különbözött.
Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,
Miolta a miénk nevezett elűle.\'
\'Ezt minap egy jámbor énekelte,
S benne a huszadik századot képzelte.\'
(Csokonai Vitéz Mihály)

\'Magyar! Hajnal hasad!\' - írta Csokonai
A huszadik századhoz szóltak látnoki szavai.
Azt hitte a kék égen, felhő sem lesz már,
Virágba borul minden, s virul a napsugár!
Nem így történt. Tornádó pusztított a század elején,
Sötét fellegbe borult a föld egész felületén.
Kommünárok, humanisták, civilek haltak tömeges halált,
Villámok sújtották őseink birtokát!
Ám,Csokonainak mintha igaza kezdett volna lenni,
A század közepén, a viharfelhők kezdtek szétoszlani.
Ki-kibuggyant, egyre gyakrabban a napsugár,
Egyre gyakrabban váltak mosolygó csillagokká az emberek
A városi, falusi utcán.
Az enyim, a tied helyett miénkké lett hazánk,
S egy szép humanista célért szorgoskodott munkánk.
Nem tartott sokáig. Egy alkalommal úgy ereszkedett ránk az estve,
Hogy \'privatizált\' viharfelhők törtek rá a nyugalomra, csendre.
A csillagos, holdas Éj helyett, zúgó fák süvöltését hallom,
Elmélázok a levelek játékán, - a sok Kreóni alakon!
Csokonai álma még a huszadik században is csak illúzió volt, - ábránd,
Hiába várta pont a mi korunktól a hajnal hasadását!
Mi, csakis mi vagyunk a felelősek, hogy nem múlt el a \'hosszú éjszaka\',
S hogy csak rövid ideig nyílt meg \'a napkelet bársonyos ablaka\'.
Csakis mi vagyunk a felelősek, hogy hazánkra leszállt újra a viharos este,
Hogy az enyém - tiéd lármájában az ember, villámot lát saját eszményébe!

Budaörs 2011. augusztus 20. Szombat