Hétköznapjait a város sűrű forgatagában élte,
napi információit begyűjtve egy kapott hírt folytatott,
kicsit hozzá tett mindig valamit amint mesélte,
hosszú görbe ujjai között állandóan ecsetet forgatott.

Csupán egy hóbortos művész azt hitték róla,
mikor megjelent gyűrött ingében, borostás arcával,
összetekert vásznát kiterítve egy parkoló autóra,
nap mint nap szembe nézve élete kudarcával.

Csak állt ott és támaszkodott várt korgó gyomorral,
mégis büszkén emelt fővel, tudván ha nem sikerül,
ha nem talál vevőt ismét szembe néz a nyomorral,
főtt étel vacsora kis asztalára akkor ma sem kerül.

Túl sokáig nem kellett még sohasem várnia,
csak úgy ragadtak rá a hölgyek szinte falta őket,
szinte majdnem minden este volt kinél hálnia,
ígéreteivel ámította a szeretetre éhes középkorú nőket.

Már nem is emlékszik rá mióta éli így életét,
már nem is számolja hány nőt is szeretett...
Egyetlen estére tán kettőre míg tartja ígéretét,
majd minden reggel kiosont, új szélvédőt keresett...

Hová kiterítheti aznapi csaliját egy képet,
mit tán előző esti partnere vászonra ihletett,
kire alig emlékszik... Az idő összemossa a szépet,
összekuszálja álmait melyekről rég letett.

Csak telnek a napok, hetek végeláthatatlanul,
minden nap ugyan úgy ő kint álldogál valahol,
csak szórja ígéreteit míg a szerencse váratlanul,
szemébe nem kacsint mi után régóta lohol.

Egy megszürkült, karrierista, jómódú asszony,
ki a hétköznapi boldogságról már régen lemondott.
Egy írónő ki már soha nem lesz menyasszony,
ki felégette a hidakat már szinte mindent lebontott.

Bárkit aki szerette volna elüldözte magától,
számára a pénz a hírnév mindig fontosabb,
mára már mégis elege lett az örökös magányból,
egyetlen vágya nyomasztja ami egyre súlyosabb.

Egyetlen álma melyre elég kevés ideje maradt,
egy örököst szeretne... Nem elég neki az átlagos...
Régóta kutatja már, az idő vele gyorsan elszaladt,
korosodik ő is külcsínye már csak látszólagos.

Csodagyerekének apja eddig még nem jelentkezett,
Felsőbb rendűségének morbid álma megdőlni látszik.
Akkor jött az utca hírmondója festményébe feledkezett,
zseniális munkáját csodálva tudta vele a sors játszik.

Hiszen éppen egy nincstelen, kiöregedő szépfiú,
egy isten adta tehetség ki nem tudta kamatoztatni,
és egy jómódú tehetősebb asszony ki túlságosan hiú,
de tudta már méltó örököst egyedül ő tud neki adni.

Olyant ki génjeiben őrzi tehetségét minden tudását,
olyant ki az ő nevéhez méltó emléket emelhet...
Tudta már befejezte keresését eddigi őrült futását,
üzletet ajánlott neki... De mi mást is felelhet...

Ötven millió az ára élete legdrágább festménye,
kudarcait félre téve feledni mindent most meglehet,
csupán egyetlen éjszaka piciny kis jövevénye,
megváltoztathatja életét utána bármit megtehet.

Az ő helyzetében döntése egyértelműnek tűnhet,
mégis eladta lelkét ezt érezteti minden művében.
Mi mást tehetne elfogadta sorsát és csak tűrhet.
Szürke képei tükrözik mi zajlik a művészben...

A színes vonalak élénk kavalkádja feketére vált,
kezében ecsete csak szomorúságot, bánatot színez,
valamit fel kellett adnia, valamit amit sohasem talált,
nem is sejti komor képeivel szól majd millió szívhez.

Egy napon elindult nem találta már helyét közöttünk,
a hóbortos folyton borostás művész már nem rója,
Budapest utcáit elhagyva az első géppel fölöttünk,
Repül... Nincs neki más csupán egyetlen fotója.

Bejárta Londont, Párizst, Rómát, Velencét,
Műveit az egész világ áhítattal csodálja,
Ázsiát, Amerikát az egész Kárpát medencét,
megfestette már nyugalmát mégsem találja.

Ölnének a kegyért hadvezérek, elnökök, királyok,
hogy portréjukat ő legyen az ki vászonra vesse.
Mégis már csupán egyet bármekkora akadályok,
egyet akar de mindenáron... Kislányát lefesse.

Harminc év eltelt, harminc keserédes év múlott,
harminc év... Megöregedett... Eljártak felette az évek,
bármerre is járt szíve mindig csak haza húzott,
tudta lassan elfogytak az ellene felhozott érvek.

A Deák tér hírmondója egy napon visszatért itt van velünk,
titkolva kilétét esténként ismét csak az utcákat járta.
Mintha el sem ment volna soha most úgy beszélgetünk.
Ismét csak vidám színeket fest... Nyugalmát megtalálta.

Budapest. 2011.05.18.