A kis gesztenye árus lány

Néztem, ahogyan húzza nagy, nehéz szekerét,
amiről az út szélén árulta ő a sült gesztenyét.
Arca gondterheltnek tűnt, mégis jól leplezi.
Gesztenyét egy százasért? Hangosan kérdezi...

Odaléptem hozzá, bár a gesztenyét nem szeretem,
de oly ritka gyermeki öröm csillogott szememen...
Szomorúan néztem kecses kis kezén a sebeket,
a gesztenyesütő forró lángja okozta régi hegeket.

Elgondolkodtam... Oly fiatal, a sors mást is adhatna,
iskolában volna a helye, egy családnál maradhatna...
Árva kislány az országút porában állva naphosszat,
miért bünteti a sors azt, ki nem követett el rosszat?

Úgy szerettem volna valahogyan segíteni rajta,
de mind ugyan azt akarta eddig a magam fajta.
Félőn, kétellyel tekintett rám olyan megvetően,
mégis szóba állt velem, számomra meglepően.

Bár nem hitte el egy percig sem nekem szavaim,
talán csak én hittem azt, hogy segíthetek bajain.
Továbbindult az út porában, egyszer hátra nézett,
szívem szorította a bánat amint egyre csak lépett.

Míg el nem tűnt a távolban, ahonnan érkezett,
csak álltam az út mentén órákig a nap égetett.
Csak álltam, mint akit egy villám sújtott hirtelen,
oly nemes lelkű volt a lány, amiért úgy tisztelem.

Keszthely irányába a városból kivezető úton haladva,
minden évben ugyanúgy kerestem őt lélekszakadva.
A harmincas kilóméterkőnél ahol először megláttam,
minden évben megállok, hogy talán újra meglássam.

Budapest. 2011.06.25.