A gyönyör rezidenciája
A gyönyör rezidenciája
Történet egy lányról ki nagy kanállal habzsolta az életet,
egy fiúról ki csak megpróbálta megélni a nehéz éveket,
és egy érzelemről ami már nem egyszer bizonyította joggal,
időtlen örökkévalósága miatt hiszünk benne jó okkal.
Külön egzisztenciák és világ sarjai ők ketten mégis összefutott,
életük annyi időre ami egymásból és a szerelemből nekik jutott.
Ők ketten nem is lehettek volna nagyobb ellentétei egymásnak,
rövid szerelmük lángoló vihara nem volt elfogadható senki másnak.
Ám az emberi lélek gyengesége mennél inkább tiltottabb is valami,
annál jobban annál szenvedélyesebben vágyódik utána valaki.
És bár hiába tudták mindketten, hogy ezt ne kezdjék el,
szívünk hangja elnyomja azt amit a józan ész felel.
A fiú ment már eleget hányatott útján inkább már letelepedne,
egy kis békét az örökös harcban, nyugalmat, családot szeretne.
Valami olyat amit más talán nem is érthet miért harcol annyira érte,
csak az ki tudja életét eddig milyen üresen, milyen magányosan élte.
A szülők, a család nevének árnyékából a lány nem rég szabadult,
hiába az egyetem, a magániskolák az életről semmit sem tanult.
És most akár egy fogságban nevelt madár próbálgatja szárnyait,
vadul törtetve nem tisztelve senkit görcsösen próbálja elhagyni láncait.
Szüntelen tomboló, szenvedélyre szomjas gyermek lelke döntött,
mindaz mi eddig megfoghatatlan volt számára most testet öltött.
A gyönyör rezidenciája kapuit szélesre tárva megváltoztatva életét,
ellenállni hogyan is tudna mikor a bujaság démona zengi szirén énekét.
Közben a fiú a halállal dacol, naponta szemébe nézve csak kacag,
kineveti a végzetet lelkében bármekkora is legyen a harag,
bármely nagy is legyen a megvetése és gyűlölete iránta,
senki nem értheti dühét, ahogyan ő más senki nem látta.
Más nem látta becstelen eljönni értük elragadni rémült lelküket,
senki sem hallotta zokogni őket s már rég eltemették fáradt testüket.
Ő mégis minden este hallja siralmuk és látja őket meghalni újra,
betegei voltak mind, menthetetlen lelkük tért járatlan útra.
Olyan messze sodródtak a valóságtól, hogy már ő sem tudott,
kiutat mutatni nekik lelkük és elméjük olyan mélyre jutott.
Ő mégis megpróbálkozik újra és újra hátára veszi mások terheit,
akár egy őrangyal óvja őket maguktól áthúzva ezzel a halál terveit.
Néha amikor nem sikerül segíteni, amikor már ő sem tehet,
mikor már nincs visszaút menekvést találni nem lehet,
az ő lelkét emészti tovább másoknak bűnei, könnyeik égnek szemében...
Az őrangyalokat ki őrzi? Ki az ki nyugalmat tesz az ő lelkében?
A válasz egy gyönyörű és mohó életre éhes lány képében érkezett,
ki nap mint nap a hét főbűn oltára előtt újra és újra vétkezett.
Ki egyszerre akart megélni mindent, két kézzel szórta apja örökségét,
ki ellentéte volt neki, csak élte életét nem keresve a végzet örök létét.
Elérhetetlen álmokra,üres tervezésre elméjét nem pazarolva el,
a holnapra fittyet hányva sohasem tudva másnap hol ébred fel.
Mégis boldog volt határtalan, a bizonytalanság tüze nem égeti...
A fiú ki oly sokat megélt csak csodálta, meg nem értheti.
Ez a lélek annyira más mint a többi, tőlük annyira külömbözött,
tomboló tetteivel annyira kitűnt másoktól annyira különcködött.
Bármire képes lehetne mégis úgy érzi napjait üresen éli,
de olyan tiszta még sohasem érintette a halál, tetteit sohasem féli.
Gyermek lelke vajon édes tudatlanságban még meddig élhet,
azon démonok kiket ő jól ismert lelkéhez vajon mivel érhet?
Vajon fel tudja-e készíteni arra, milyenek is a valóságban,
milyen veszélyesek lehetnek ha testet öltenek valaki másban.
A lány talán megváltoztathatja még a fiú életét abban bízik,
talán feledtetheti múltját, fájdalmát mely egyre jobban hízik,
mielőtt elnyomna benne minden olyan érzelmet amit megszeretett,
csupán egy olyan dolog amiben nem vétkes mi ellen nem tehetett.
Démonaink vajon merre űznek minket? Ki jön ki győztesen?
Meddig zajlik a harc jó és rossz között, átcsúszhatunk-e köztesen?
Csupán egyszerűen nem súrolva egyiknek sem keskeny határát...
Melyik érzelem dominál? Melyik találja meg bennünk hazáját?
Létezik-e olyan erős szerelem ami megváltoztathatja életünk?
Ami átformálná a világról eddigi tapasztalataink után alkotott nézetünk.
Melyik út a helyes? Melyiket kövessük látatlan sorsunkat kezébe helyezve,
hogyan alkalmazkodjunk anélkül a másikhoz, hogy valami elveszne.
Budapest. 2011.04.11.
Történet egy lányról ki nagy kanállal habzsolta az életet,
egy fiúról ki csak megpróbálta megélni a nehéz éveket,
és egy érzelemről ami már nem egyszer bizonyította joggal,
időtlen örökkévalósága miatt hiszünk benne jó okkal.
Külön egzisztenciák és világ sarjai ők ketten mégis összefutott,
életük annyi időre ami egymásból és a szerelemből nekik jutott.
Ők ketten nem is lehettek volna nagyobb ellentétei egymásnak,
rövid szerelmük lángoló vihara nem volt elfogadható senki másnak.
Ám az emberi lélek gyengesége mennél inkább tiltottabb is valami,
annál jobban annál szenvedélyesebben vágyódik utána valaki.
És bár hiába tudták mindketten, hogy ezt ne kezdjék el,
szívünk hangja elnyomja azt amit a józan ész felel.
A fiú ment már eleget hányatott útján inkább már letelepedne,
egy kis békét az örökös harcban, nyugalmat, családot szeretne.
Valami olyat amit más talán nem is érthet miért harcol annyira érte,
csak az ki tudja életét eddig milyen üresen, milyen magányosan élte.
A szülők, a család nevének árnyékából a lány nem rég szabadult,
hiába az egyetem, a magániskolák az életről semmit sem tanult.
És most akár egy fogságban nevelt madár próbálgatja szárnyait,
vadul törtetve nem tisztelve senkit görcsösen próbálja elhagyni láncait.
Szüntelen tomboló, szenvedélyre szomjas gyermek lelke döntött,
mindaz mi eddig megfoghatatlan volt számára most testet öltött.
A gyönyör rezidenciája kapuit szélesre tárva megváltoztatva életét,
ellenállni hogyan is tudna mikor a bujaság démona zengi szirén énekét.
Közben a fiú a halállal dacol, naponta szemébe nézve csak kacag,
kineveti a végzetet lelkében bármekkora is legyen a harag,
bármely nagy is legyen a megvetése és gyűlölete iránta,
senki nem értheti dühét, ahogyan ő más senki nem látta.
Más nem látta becstelen eljönni értük elragadni rémült lelküket,
senki sem hallotta zokogni őket s már rég eltemették fáradt testüket.
Ő mégis minden este hallja siralmuk és látja őket meghalni újra,
betegei voltak mind, menthetetlen lelkük tért járatlan útra.
Olyan messze sodródtak a valóságtól, hogy már ő sem tudott,
kiutat mutatni nekik lelkük és elméjük olyan mélyre jutott.
Ő mégis megpróbálkozik újra és újra hátára veszi mások terheit,
akár egy őrangyal óvja őket maguktól áthúzva ezzel a halál terveit.
Néha amikor nem sikerül segíteni, amikor már ő sem tehet,
mikor már nincs visszaút menekvést találni nem lehet,
az ő lelkét emészti tovább másoknak bűnei, könnyeik égnek szemében...
Az őrangyalokat ki őrzi? Ki az ki nyugalmat tesz az ő lelkében?
A válasz egy gyönyörű és mohó életre éhes lány képében érkezett,
ki nap mint nap a hét főbűn oltára előtt újra és újra vétkezett.
Ki egyszerre akart megélni mindent, két kézzel szórta apja örökségét,
ki ellentéte volt neki, csak élte életét nem keresve a végzet örök létét.
Elérhetetlen álmokra,üres tervezésre elméjét nem pazarolva el,
a holnapra fittyet hányva sohasem tudva másnap hol ébred fel.
Mégis boldog volt határtalan, a bizonytalanság tüze nem égeti...
A fiú ki oly sokat megélt csak csodálta, meg nem értheti.
Ez a lélek annyira más mint a többi, tőlük annyira külömbözött,
tomboló tetteivel annyira kitűnt másoktól annyira különcködött.
Bármire képes lehetne mégis úgy érzi napjait üresen éli,
de olyan tiszta még sohasem érintette a halál, tetteit sohasem féli.
Gyermek lelke vajon édes tudatlanságban még meddig élhet,
azon démonok kiket ő jól ismert lelkéhez vajon mivel érhet?
Vajon fel tudja-e készíteni arra, milyenek is a valóságban,
milyen veszélyesek lehetnek ha testet öltenek valaki másban.
A lány talán megváltoztathatja még a fiú életét abban bízik,
talán feledtetheti múltját, fájdalmát mely egyre jobban hízik,
mielőtt elnyomna benne minden olyan érzelmet amit megszeretett,
csupán egy olyan dolog amiben nem vétkes mi ellen nem tehetett.
Démonaink vajon merre űznek minket? Ki jön ki győztesen?
Meddig zajlik a harc jó és rossz között, átcsúszhatunk-e köztesen?
Csupán egyszerűen nem súrolva egyiknek sem keskeny határát...
Melyik érzelem dominál? Melyik találja meg bennünk hazáját?
Létezik-e olyan erős szerelem ami megváltoztathatja életünk?
Ami átformálná a világról eddigi tapasztalataink után alkotott nézetünk.
Melyik út a helyes? Melyiket kövessük látatlan sorsunkat kezébe helyezve,
hogyan alkalmazkodjunk anélkül a másikhoz, hogy valami elveszne.
Budapest. 2011.04.11.