A halál előszobája

Nem értettem, hogy vagy képes nevetni tudni,
a fájdalmad elől messzire futni,
nem értettem, hogy vagy képes a gyermekeiddel játszani,
halálának fájdalma téged nem tud bántani.

Nekem megfertőzte gondolataimat látni,
gyógyulását reménykedve hiába várni.
Vaságyban kínok közt feküdt, és én csak nézhettem,
testéből kilógó csövek tartották csupán életben.

Szenvedései megrekedtek eme ódon falak közé zárva,
harcolt ellene, küzdött volna de hiába,
nem engedte bénult élettelen lába,
talán már tudta ez a halál előszobája.

Nem akart így élni, idővel feladta már, nem bánta,
nem küzdött ellene, már szinte várta,
amíg emberi méltósága maradna,
mielőtt a szíve szakadna.

Megkért segítsek neki elmenni,
próbáljak végre véget vetni,
de képtelen voltam, talán a szeretet,
talán a bűntudat gátat vetett.

Egy napon mégis megtalálta módszerét,
egy éjjel átharapta saját nyelvét.
Egy ápoló vérbe fúlva találta,
ő már tudta rég, ez a halál előszobája.

Budapest.2006.11.02.