Őzikeléptű leány

Emlékezzetek arra ki itt járt egykoron,
nekem jutott a feladat én leszek ki elmondom,
ki is volt ő eme gyönyörű őzikeléptű leány,
kit útján nem kísért más csak a magány.

Egyedül érkezett ő erre a helyre,
tán azért, hogy múltját feledje.
Láthatóan menekült hosszú útján megfáradt testén,
összegyűlt piszkot lemosni állt meg azon az estén.

Megpillantani öt feledtette minden gondomat,
s mint nyüzsgő hangyaboly motoszkált bennem a gondolat,
vajon miért ily szomorú eme gyönyörű tünemény,
hogy lehetett vele az élet ilyen kegyetlen kemény?

Szomorúan ült kis lágyan csobogó patak partján csendesen,
bűnösnek éreztem magam, hogy ily galádul meglesem,
ám mégsem bírtam róla levenni szemem,
emlékezetembe véstem minden tekintetem.

Lágyan vállára omló dús göndör fürtjeinek illata,
megrészegít akár csalfa szirének szerelmes szava.
Testének minden idoma akár egy ókori görög szobor,
melyen a művész keze nyomán az idő nem honol,

Évezredek óta ugyanúgy tündöklő csoda,
melyen az idő vasfoga csorbát nem ejtett soha.
mint fantomin művészek játéka minden mozdulata,
olyan egyedi és finom minden apró mozzanata.

Karcsú nádszál dereka ringatódzott oly gyengéden,
mint vézna pipacsok lágy tavaszi szélben,
haragoszöld harmatos fűvel borított réten,
a horizonton lenyugvó nap előtt vérvörös fényben.

Balatonakali-Dörgicse. 2005.06.23.