Kimondani talán sohasem merem,
Nem mondom ki, mert nem tehetem.
Rábízom a titkomat e papirosra,
S utána bízom magamat a sorsra.

Versbe írlak, mint kőbe vésték egykor,
S, ha rád gondolok előveszem mindenkor.
Forró levegőként lehelem a nevedet,
Mert kimondani azt sohasem lehet.

Olykor verset írok, ahhoz támad kedvem,
Hogy leírjam, mit is rejt az én szívem.
Van, hogy azért támad írni kedvem,
Hogy leírjam, mennyire hiányzol Kedvesem.

Tőled elszakadni én soha nem tudok,
Hiába minden erőmmel érted harcolok.
Szívem utolsó darabját is Neked adom,
S tudom Te is odaadod nekem egy napon.

Ha egy harang megszólal, el kell mennem,
A túlvilágon is Téged szeretlek Kedvesem.
Mindennél többet jelentesz énnekem,
Te vagy a lelkem, szívem, a mindenem.