Csacsi öreg kutyám hányszor megbüntettelek.
Másfél méternyi rabságra... Pedig szerettelek.
Te akár egy gyermek mindig csínyt tettél,
sárosan csendben lopózva az asztalról ettél.

Mégsem tudtam haragudni mikor rád néztem:
Szereteted sugárzott én már tudni véltem,
az egyetlen őszinte, önzetlen barátom voltál,
szavak nélkül is mindig lelkemhez szóltál.

Csacsi öreg kutyám most, hogy egyedül hagytál engem,
Ki őrzi házamat? Mond! Ki őrzi még lelkem...?
Még egy ilyen őszinte barátot hol találok?
Csacsi öreg kutyám... Most sírod fölött állok...

Budapest. 2011.05.16.