Akhilleusznak Péleusz fiának történetét,
kinek az Odüsszeia is zengi hős énekét...
Bárhol is harc dúlt az ősi Görög honban,
ő megjelent seregével és győzött nyomban.

Ragyogó mellvértjét nem sebezheti ember,
azt beszélték róla kit még Zeusz is kedvel.
Kit csak az istenekhez hasonlítanak mégis,
soha nem említik... Ezért hát most én is...

Én is írnék egy hőskölteményt, néhány sorban,
mekkora ember is volt ő, mennyire hitt a sorsban.
Csupán ölni született egy barbár, kegyetlen korban,
mégis a harcmezőn ezrek hevertek lábai előtt a porban.

Sok sok háborút eldöntött kardjának egyetlen csapása,
talán ezért oly sötét a történelemre gyakorolt hatása.
Talán egy barbárnak könnyebb megbocsájtani tetteit,
azon gyászoló özvegyeknek kiktől elrabolta szeretteit.

Katonának született mégis meghódította a világot,
fénylő szikraként fel lobbantotta azt az ősi lángot,
mely segített a Mürmidónok seregét győzelemre vinni.
Gyilkosnak tartják csupán, ám ezt nem szabad elhinni.

Bár számtalan országban parancsra ölt és pusztított,
ezreket vitt a halálba, mégis hősiességre buzdított.
Gyűlölték ezért a királyok hiszen egyetlen katona,
egyedül ő volt az ki fejét igába nem hajtotta soha.

Egyetlen zászlót, királyt sem tisztelt az istenek kegyeltje,
halhatatlan hős híre ellenére neki is megvolt a keresztje.
A Stüx folyó túlpartján minden nap látta áldozatai arcát,
minden nap lelkiismeretével vívta legnagyobb harcát.

Ám sorsa túlmutatott érzelmein halhatatlanná válni,
ezer évre híres nevet, vagy csupán nyugalmat találni.
Visszavonulva a harctól békében egy asszony mellett...
Sorsa mégis magában hordozza végzetét, mennie kellett.

Trója falai mögött ahol a történelem legnagyobb csatája,
több ezer évre szóló hősök, hol a halhatatlanság várja.
Egy küzdelemben mely a történelem leg értelmetlenebb,
és véres csatája volt, ha nem a leg kegyetlenebb...

Ő tudott mégis büszkén harcolni s meghalni a szerelemért,
ellensége leányának karjaiban könyörgött a kegyelemért...
Lelkére most Apollón papnőjének karjában fekve rá talált,
a Stüx folyó vad sodrásán átkelve már nem félte a halált.

Rá mutatott arra: ebben a káoszban az igaz ügyért harcolni,
nem pedig egyetlen király nevét a történelem fájába karcolni...
Nem egyetlen ember zsarnokságát szolgálni, hanem egy álmot,
hiszen egyetlen fáklyával fel lehetne gyújtani az egész világot.

Budapest. 2011.06.07.