Régi megkopott padokon,
omladozó ódon falakon,
vörös téglába karcolva,
szerelmükért bátran harcolna.

Az öreg tölgy tövébe,
nevük bicskával bevésve,
szerelmükből ránk maradt jelek,
kísérnek bárhová megyek.

Mozaikdarabkákból összerakni a képet,
és meglátni benne a szépet,
egy szerelem története két lélek,
emléke fellángolásuk gyönyörű tüzének.

Vajon mi történt velük,
hogyan alakult életük?
Apró mozaikdarabkák hirdetik,
egymást mennyire szeretik.

Út széli megkopott padokon,
omladozó ódon falakon,
egy tenyérnyi hely sincs szabadon,
ránk majd emlékeznek-e vajon?

Budapest. 2005.11.16.