Nézd hát, amint egy vak ember sír,
talán ő jobbnak látta ezt a világot,
mint amit ártatlan lelke még elbír,
könnyei elmossák a millió szilánkot.

Ízzé porrá zúztunk lassan mindent,
háborúink zaját halálhörgés váltja,
önző lényünk nem ismer már istent,
még egy vak ember is tisztán látja.

Sűrűn hullajtja most értünk könnyeit,
értünk, kik becstelen rohanunk előre,
törtetünk, felégetve a tudás könyveit,
gyermekeinket hajszolva a vérmezőre.

Gyűlölködünk már csak néhány tucatnyian,
pedig nem maradt csak néhány kóbor lélek,
bűneink halállá állnak össze, mindannyian,
megtérni vágyunk, csak zokognak értünk a vének.

Budapest. 2011.08.13.