Éhező lelkemnek morzsát dobsz,
érzékeim zálogát kezembe helyezve,
egy kicsit mindig lelkemből lopsz,
egy darabját mindig lefelezve.

Míg egy napon nem marad semmi,
s mikor nálad újra itt leszek,
nem lesz majd itt senki,
s akkor nem tudom mit teszek.

Egy darabot mindig belőlem kiragadsz,
egy darabot mindig magadhoz veszel,
mindig mikor újra s újra megtagadsz,
nem tudod velem mit is teszel.

Neked csak játék bábod vagyok,
csupán egyetlen egy a sok közül,
félek egyszer mindent hátra hagyok,
gombolyag vagyok csupán ujjaid körül.

Budapest. 2011.02.04.