Mennél felnőttebbé is válok, annál inkább tisztellek anyám!
Ki fáradt kezeiddel asztalunkra mindig friss ételt tettél...
Mennél jobban öregszem, számomra egyre nagyobb talány;
Oly sok türelmet a hétköznapokhoz, vajon miből merítettél?

Oly sok erőt, mellyel minden reggel mosolygó arccal,
hajnali robotolás után mégis mindig vidáman ébresztettél...
Fájdalmad csöppnyi jelét sem mutatva, betegen örökös harccal...
Megköszönni, hogyan tudnám mindazt mit értem tettél?

Maradok a te büszke fiad ezzel tisztelgek emlékednek,
s ha eljön a napja mikor apaként én tanácsra szorulok,
ha millió vélemény kering fejemben amin mások elmélkednek,
tanácsért én mégis csak a te drága emlékedhez fordulok.

Budapest. 2011.05.02.