Ő szólt és minden zengett,
dördült a hangja bongott, csengett,
mind mély levegőt vett,
majd aztán csend lett.

A sok kis lurkó némán gubbaszt,
egyikük mégis egy zacskót pukkaszt,
majd néztünk rá oly ártatlanul,
egy pofon csattant váratlanul.

Midőn ő is megnyugodott,
egy piciny mosoly is jutott,
megfáradt, gyűrött, borostás arcára,
mi így emlékezünk apánkra.

Budapest. 2011.02.11.