Nem tudom hogyan történhetett meg velem,
talán akkor is álmodom ha nyitva van szemem.
Azt tudom csupán, hogy tisztán emlékszek,
veled együtt egy kertvárosi házban élek.

Házasok vagyunk, bár kapcsolatunk nem mindig felhőtlen,
de nagyon szeretjük egymást, s ez lebeg előttem.
Minden reggel egy kutya nyálában fürödve ébredek,
a gyerekeket iskolába viszem, majd dolgozni megyek.

A munkám nem túl izgalmas, de én szeretem,
viszont sok a szabad időm, amit veletek tölthetem.
Van egy kis autónk, nem túl fényűző de mi szeretjük,
együtt vettük, sok emlékünk fűződik hozzá, melyeket soha nem feledjük.

Minden napom ugyanúgy kezdődik, felébredek és nézlek,
hálát adok minden egyes percért, amit veletek élek.
Két gyermekünk van, nagyon szeretjük őket,
sok nehéz éven vagyunk túl, belőlük merítjük erőnket.

A nagyobbik lányunk hegedülni tanul,
szörnyen játszik, az idegeinket tépi vadul,
de mi büszkék vagyunk rá mégis,
nem nagyon mutatom ki, de azért én is.

A kicsi fiunk leginkább alszik, még nem nagyon beszél,
de mi tudjuk, hogy okos egy napon sok mindent elér,
állandóan bennünket figyel, mosolyog ha meglát valakit,
amikor rá nézel tudod, hogy megint tanult valamit.

Annyi év házasság után is hihetetlenül szeretjük egymást,
meg sem érinthetlek, míg nem mondom neked,
míg nem mutatom ki érzéseim, hogy lásd,
szívem rabod lett egy életre, örökké csak téged szeret.

Tudod te jobb ember vagy mint én és az, hogy veled lehetek,
jobbá tesz engem is, ártatlan személyiséged bája,
én most szavakat közös életünkre hiába is keresek,
érezni kell hangulatát, megvan a maga harmóniája.

Nem tudom mi az igazság, hiába is kérdezem,
csak azt tudom, nélküled üres az életem.
Talán csak magányosan feküdtem le egy decemberi éjjelen,
talán ezt az egészet csak álmodtam, csak képzelem.

De ha soha senkinek el nem mondhatom,
olyan lesz, mintha meg sem történt volna,
és azt nem élném túl tudom,
ezért kérlek hallgass meg, csak néhány szóra.

Én már szinte láttam magunkat, öregen és ráncosan,
ahogyan egy késő délután, kertészkedsz a virágaid között álmosan,
én pedig a kerítést festem, melyen már nyomot hagyott az idő vasfoga,
most pedig arra ébredtem, hogy mindez valójában, meg sem történt soha.

Budapest. 2006.01.19.