Te vagy minden mire életemben vágytam,
te vagy kire annyi éven át hiába vártam.
Te vagy múzsám, te vagy lényegem,
kinek a keresésére szántam egész életem.

Olyan vagy nekem ,mint a felkelő nap első sugara,
mely rávilágítja fényét a messzi nyugatra.
Olyan szép ,mint a kristály tó tükre,
szívem rabod lett örökre.

Te vagy a tűz, mely a szívemben ég,
te vagy az akivel minden szép.
Ártatlan bályod megérintette lelkemet,
szépséged örökre rabul ejtette szívemet.

Nézd! Mennyi bűn, mennyi bánat van -e beteg világon.
Mégis számomra mindez megszűnik mikor gyönyörű arcodat látom.
Ha nevetsz, az nekem a legnagyobb boldogság,
látni, hogy boldog vagy nekem az a legnagyobb vidámság.

Ha viszont bánt valami, ha szomorú vagy én veled szenvedek,
ez azért van mert csak téged szeretlek.
Ha nem lennél nekem, ha nem lennél velem,
üres és sivár lenne unalmas életem.

Hisz te vagy a szivárvány életem festményén,
veled minden pillanat játék az élet színterén.
Veled minden perc oly szép és oly jó,
ami már szavakkal el sem mondható.

Azt mondtad örökké tart majd a pillanat,
mi nem múlik el sohasem,
azt, hogy soha nem mész el,
örökké itt maradsz velem.

Naivan hittem, hogy fényed majd örökké ragyog,
ám egy napon eltűnt egyedül hagyott.
Egy napon mikor azt mondtad nekem,hogy elmész, mert az élet más útjait járjuk mi ketten,
másfelé húz szívünk, így hát hogyan tudnánk fojtatni ebben az életben?

Nélküled én semmi vagyok!
Mondd... Mi lesz így velem?
Nélküled én nem vagyok, nélküled nem létezem,
életed az életem! Mondd... Mi lesz így velem?

De rideg lett szíved, hideg, kemény, üres és sivár,
egyáltalán nem az vagy kit ismertem, más lettél már.
Rossz útra tereltek téged, tényleg másfelé húzol már,
reméltem még megmenthetlek attól ami téged vár.

Mert hát, olyan vagy nekem, mint egy törékeny virág,
mit megtépett a szél és most segítségért kiállt.
Gyönyörű, csodás, oly ritka tünemény,
mégis oly sebezhető, törékeny szegény.

Csak néztem ahogyan elmész,
közben egy könnycsepp gördült le arcomon,
mert tudtam, hogy utoljára látlak
de már most hiányzol nagyon! Nagyon, nagyon.

Még érzem, még érzem az illatod,
még érzem de itt hagyott,
eltűnt együtt veled,
még nem tudta, hogy szerettelek.

Ma éjjel egy álmot láttam,
álmomban kedvesem végre karomba zártam,
álmomban téged láttalak,
téged kit annyi éjjelen hiába vártalak.

Átöleltél azt mondtad, hogy szeretsz
azt, hogy többé nem hagysz egyedül,
azt, hogy együtt élhetünk, együtt büntetlenül.

De felébredtem és nem voltál itt velem,
álmodtam csak mindezt? Mindezt csak képzelem?
Nem lehet. Gondoltam hirtelen,
nem lehet,hogy elmentél és nem vagy már nekem.

Ez az mit álmodok! Gondoltam hisz te itt vagy velem,
csak álmodom mindezt, hisz itt alszol mellettem.
Lassan kinyitom szemem,
hirtelen rám tör a félelem.

Nem álmodom nem képzelem.
Tényleg nem vagy már nekem.
Szólongatlak, egyre csak téged hívtalak,
bár tudtam, hogy már nem lehet,
hát ez volna az őrület?

Egy ki nem mondott szó, egy meg nem tett lépés,
örökké tud kínozni, örökké egy érzés.
Egy rég megsárgult levél,
bánat mi örökre elkísér, hisz benned él.

Egy fel nem tett kérdés,
melyre már sohasem kapsz választ,
egy el nem mondott érzés,
az ami minden nap fáraszt.

Egy régi gyűrű a fiók mélyén,
rajta a volt szerelmed képén.
Feltéptek benned régi sebeket, megszürkült emlékeket,
melyekről remélted elfelejtheted.

Emlékeid egy lányról,
ki már rég elment -e beteg világról,
ki már a mennyben angyalokkal táncol.

Ami kínoz, ami fáj a legjobban,
nem volt rá alkalom, hogy elmondjam,
nem volt rá esély, hogy megtegyem,
hogy feleségül kérhessem.

A mai napig rémálmok gyötörnek téged,
hisz tudod, együtt már csak odaát éltek,
Majd ha eljön a te időd,
újra láthatod őt.

Minden nap mikor felkelek,
ezzel a gondolattal ébredek,
ezzel a gondolattal alszom el mikor lefekszek,
hogy holnap megteszem örökre elmegyek.

És reggel már nálad ébredek,
örökké veled leszek!
De gyáva vagyok, mert félek,
hogy pokolra kerülök ha életemnek önként vetek véget!

Úgy eldobnám magamtól az utolsó esélyem,
hogy újra karomba zárhassalak, ugyanúgy mint régen.

Így hát tovább szenvedek,
bűnbánat gyötör engemet.
Hisz tudom ha akkor este veled vagyok és elmondom neked,
soha nem történik meg az a szörnyű autóbaleseted!

De úgy tűnik nekünk csak ilyen kevés idő jutott,
ami oly gyorsan, oly hamar elfutott.
Nem maradt más nekem,
csak az emlékeim vigasztalnak engem.

Azok táplálják álmaim,
melyek szerint egyszer újra teljesülhetnek vágyaim.
Hogy újra együtt lehessek veled,
hogy láthassam szép szemed, hogy foghassam kezed.

Mondd... Miért van az, hogy az élet
szép dolgait már csak azután tudjuk értékelni,
mikor már elvesztettük, mikor már nem lehet mit tenni?

Felébredtem egy reggel és nem voltál mellettem,
szó nélkül mentél el, elhagytál engem.
Most csak bámulom az eget eme rideg téli alkonyon,
a csillagokat nézem, mert hiányzol nagyon.

Mindig csak rád gondolok, érzem ezt te is tudod,
lélekben mindig veled vagyok.
Nekem nincs jelenem, se jövőm nélküled,
Csak múltam van, csak emlékeim veled.

Emlékeim, egy lányról,
ki már rég elment -e beteg világról,
ki már a mennyben angyalok közt táncol.

Budapest. 2003.05.