Szemed tiszta ragyogása számomra,
több, mint amivel valaha álmodna,
szomjazó lelkem megnyugvása,
olykor nem néz senki másra.

Csupán egyetlen ember mégis,
megszűnik a világ, megszűnök én is,
csak te vagy a tömegből kiragadsz,
bár tudom csak pár órát maradsz.

Mégis elfogadom ezt bár tudom,
újra csak ördögi köreim futom,
s ha eljön a reggel tőled elrabol,
s nem marad senki ki felkarol.

Azután elmúlnak hónapok s évek,
nem marad más mire visszatérek,
már csupán egy arc a tömegben,
kin már csak én töprengem.

Budapest. 2010.10.13.