Néha a pokol tornácát koptattam,
néha meg a mennyek kapuján kopogtattam,
néha egyedül voltam néha párban,
néha angyalok néha ördögök közt háltam.

Volt olyan mikor máshová vágytam,
elfeledett ösvényeken kényszerböl jártam,
volt mit még csukott szemmel is láttam,
mire mentséget soha nem találtam.

Láttam ártatlanokat szenvedni másoktól,
szeretettől megtört hamis álmoktól,
láttam bűnösöket megtérni nekik megbocsájtani,
később újra őket másokat bántani.

Egy valamit nem értettem meg soha,
az ember vajon miért oly ostoba,
hogy mit szeret csak akkor értékeli,
ha már elvesztette, csak akkor hiányzik neki.

Budapest. 2007.03.13.