Néhány jó szó elég lett volna,
néhány kedves mondat talán...
Bennem most nem haldokolna,
szerelmemet felváltja a magány.

Néhány megosztott gondolat,
néhány röpke órányi figyelem,
talán megoldaná a gondokat,
most ismét egyedül cipelem.

Nem voltak hatalmas igényeim,
nem kértem soha annál többet,
mit én nyújtottam neked... Éveim,
mit értünk adtam, hogyan gyötörhet?

Hogyan fájhat mégis mi szépnek,
mi oly csodás érzelemnek indult?
Miért eresztettük mégis szélnek?
Rezzenések csupán lelkünk letisztult.

Pedig nem kellett volna más,
néhány jó szó egy vallomás,
tán csak egy őszinte kacsintás,
bőrömön egy kósza tapintás...

Egy kedves mosoly hajnalban,
talán megoldott volna mindent,
talán nem zúgna e halk dalban,
talán nem fájna nekem így bent.

Lelkünk rezzenéseit szó nélkül,
hagyva mindig a másikra várunk,
érzelmeinket ki éheztetve végül,
tudom nekünk el kell majd válnunk.

De ma még csókolj, csókolj utoljára...
Lelkünk rezzenéseit most kivételesen,
hallgassuk meg amíg a táncát járja,
amíg még érinthet csendben tenyerem.

Budapest. 2011.05.27.