Egy érzés megpihen a vállamon,
súlyos terheket helyez el a hátamon,
egy magányos gondolat rám tör hirtelen,
nem maradt már mellettem senki sem.

Az idő szürke megkopott fátylát rám teríti,
a magány szívemet hatalmába keríti,
egy fáradt kiégett gondolat megpihen,
nem vár már rám senki sem.

Térdem megremeg a súlyos terhek alatt,
nekem már csupán egyetlen dolog maradt,
mely bármely nehéz is szüntelen hajt előre rendíthetetlen,
talán van még valaki, ki szeret majd engem.

Budapest. 2006.02.26.