Az idő fordul, a dolgok múlnak,
álmainkat lassan átadja a múltnak,
fagyott rózsaszirmok, ahogyan a földre hullnak,
emlékeim fájdalmasan lelkemre úgy borulnak.

Érzéseim csak várnak, szívembe szorulnak,
nem mondom ki soha, de el nem múlnak,
lelkembe fájdalmat és magányt hoznak,
néha már úgy érzem nem jön el a holnap.

De minden nap ugyanúgy ébredek,
fényképedről vág tekintetembe szép szemed,
nélküled hiába élek, úgy érzem elveszek,
ez ellen ha nem teszek, talán örökké magányos leszek.

Budapest. 2004.12.24.