- Egy rég megsárgult levél,
mely célba már sohasem ér.
Egy levél benne érzéseid,
egy vallomás minden szépségeit,

Szíved szavát írtad le benne,
azon gondolkozol vajon milyen lenne,
életed ha akkor elmondod neki,
hogy szíved csak őt szereti.

Egy megkésett levél,
bánat mely azóta él,
csak ez maradt hátra,
tőle, kit szíved hiába várta.

Vissza már sohasem térhet,
régen elragadta őt a végzet.
- Ami kínoz, ami fáj a legjobban,
nem volt rá időm, hogy elmondjam,

Szívem őszinte szerelmes szavát,
lelkemet kínzó, gyötrő bánatát.
Túl sokáig vártam szótlanul,
bánatom meg sohasem fakul.

- Egy rég megsárgult levél,
bánat mely utadon kísér.
Elmulasztott alkalom gyötör téged,
magadtól már hiába kérded.

Milyen lehetett volna?
Életed ha róla szólna,
minden perc, minden pillanat,
neked csak egy levél maradt.

Egy rég megsárgult levél,
mely célba már sohasem ér.
Bánat mely utadon kísér,
hisz tudod már csak emlékeidben él.

A lány kit szíved szeretett,
kit oly sokáig keresett,
kit el sohasem feledett,
lelkébe mélyen eltemetett.

Ám egy illat, egy pillanat,
a múltadból előkerülő fájó gondolat,
egy megsárgult levél, mely felidéz benned képeket,
emlékeket, jót és rosszat, fájókat, szépeket.

Mit sokáig elveszettnek hittünk,
és vissza rá sohasem tekintünk.
Néha a múltból mégis ránk talál,
lelkünk nyugalmat hiába vár.

Bár elfogadni nem lehet,
hiányát annak, kit szívünk szeret.
Meg kell tanulnunk együtt élni,
emlékeinkkel, melyektől nem szabad félni.

Budapest. 2004.09.03.