Oly gyönyörű idő van ma,
Felnézek az égre,
Nem látok ott egy felhőt sem,
Árad a nap fénye.

Magától indul el lábam,
Egy kis sétálásra,
Erdőn, mezőn kóborolok,
Nyugalmat találva.

Mindjárt az utam elején
Városszéli kertek
Megbújva rossz bódék között,
Virágot nevelnek.

Egy futamodásra tőlük,
Erdő széle csalogat,
Sok bokor, fa, ismerősen
Integet, és hívogat.

Mind felfelé nyújtózkodik,
Sudáron áll ott a fa,
Kapaszkodik, csavarodik
A borostyán rajta.

Térdel, guggol némely bokor,
Fekszik, dől néhánya,
Mindegyik a fényt keresi,
Karolnak egymásba.

Bokrok alatt, tisztásokon,
Apró virág bókol,
A nyíratlan fűben pedig
Felriasztott sün oson.

Lehajolok, úgy szemlélem
Rovarok munkáját,
Óvatosan teszem, mert hát,
Szúr, harap, ha bántják.

Beljebb, hol az erdő sűrűbb,
Csendesen ha járkálsz,
Láthatsz talán még őzet is,
Bak őrzi családját.

Néhol csak csupasz domb látszik
Távolról érdektelen,
Ámde ha közel mész hozzá,
Látod az is eleven.

Gyík bóbiskol a tetején,
Hangya cipel levelet,
Porladozó kövek között,
Vadszeder keres helyet.

Szöcske ugrik kőről kőre,
Átfut rajt sok pókgyerek,
Róka lopakodik arra,
Hátha talál egeret.

A nyugalom és a csend csak
Néha szakadozik fel,
Harkály kopog, szajkó kiált,
Az erdőben nagy a rend.

Bujkáló utak szélébe
Kökény karmol fent és lent,
Ragaszkodik békéjéhez
Ember, itt már nincs helyed!