A hűtlen

Fagyos hajnal, üresek az utcák,
de én már most elindulok hozzád.
Lépkedek a deres fűben, talpam alatt ropog a jég,
te vagy az, kiért én bármit megtennék.

Körülnézek a város még halott,
csak a szívem az egyetlen, mi meg nem fagyott.
Elmegyek az öreg tölgyfa mellett, egy duruzsoló galambpár ül az ágakon,
megpihenek kicsit nézem öket, s közben utánad vágyódom.

Nézem őket és rád gondolok szüntelen,
az élet nélküled csak kín és gyötrelem.
Lassan elindulok és megyek tovább,
mert hosszú még az út hozzád.

Buszmegálló egy újabb állomás,
míg várok szívemben felcsendül egy édes vallomás.
Egy vallomás, mit elmondok neked,
mikor majd megkérem kezed.

Remélem tudod, hogy van ki tiszta szívből szeret,
ki jóban, rosszban kitart melletted.
Elnézem a buszon a szerelmes párokat,
ahogyan ölelgetik, csókolgatják örök hű társukat.

Előttem még mindig csak a te arcod lebeg,
csak arra vágyom, hogy veled legyek.
Megérkeztem, ez már itt a ti utcátok,
tudom, most épp nem vártok.

De meglepetést szeretnék, mosolyt csalni arcodra,
csodálatosan szép ébredést hozni álmodra.
Jégvirágos ablakodon csillogott a hajnali fény,
hát megérkeztem, végre itt vagyok én.

Dideregve állok ajtód előtt,
alig akarom elhinni, hogy ez az alkalom is eljött.
Gombóc volt a torkomban,
mikor én bekopogtam.

Óvatosan ,lassan nyitottad ki ajtód,
mikor kijöttél, rajtad csak egy hálóing volt.
Abban jöttél ki, eme dermesztő hidegbe,
nem értettem ,miért nem engedsz be?

Vajon mitől féltél, halkan beszéltél,
nem válaszoltál csak kérdeztél.
Sejtettem, hogy baj lehet,
mert lesütötted tekintetedet.

Lehajtott fejjel beszéltél,
szemembe csak ritkán néztél.
Majd a sötét szobából feltűnt egy férfi,
kilépett, majd meglepetten megkérdi :

- Mondd! Ki ez az idegen?
És mit keres itt ilyen korán reggelen?
- Szólnod sem kellett ,már mindent értettem,
rám néztél és, azt mondtad nekem:

- Ne haragudj kedvesem,
sokat ittam és elvesztettem fejem!
És most nem találom helyem,
még én sem értem, hogy miért tettem.

- Csak egy dolgot nem értettem,
nem válaszoltam, nem kérdeztem.
Sarkon fordultam és indultam tovább,
ne legyen ki érted sirni lát.

Nem volt indulat, nem volt düh lelkemben,
csak magány és bánat szívemben.
Elindultam nem néztem vissza,
mintha nem is lettem volna itt ma.

Millió érzés kavarog agyamban,
borzasztó érzés már már kimondhatatlan.
Csak bolyongtam a városban,
eme érzéstől elszakadni nem tudtam.

Lassan utolér, rám borul az éj,
utamon engem senki nem kísér.
Nincs már miért haza mennem,
nincs már kiért élnem.

Sírni volna kedvem,
de az sem változtatna, semmin sem.
Előttem az éjszaka, hátam mögött egy élet,
újat kezdeni Nélküled Félek!

Úgy érzem magam ,mint egy dudva,
mit ide oda hord a szél,
sokfelé járt már, de haza sohasem tér,
mert nincs miért.

Nehéz döntés elfelejtek mindent, s hozzád visszatérek,
hisz még mindig szeretlek téged.
Vagy megyek tovább, újra kezdve mindent,
nagyon fáj ez itt bent.

Ez a perc eldönthet éveket,
most nagyon fontos, hogy mit teszek.

Budapest. 2003.12.13.