Kipusztulás

Naponta mindaddig kihal 300 faj,
amíg az ember a domináns, az a baj.
Vad éhsége nem ismert soha kegyelmet,
sem önmegtartóztatást sem fegyelmet.

Szomjúsága által kiszáradtak nagy tavak,
bosszú szomja miatt kipusztultak a halak.
Elméje üres sivataggá változtatott mindent,
mindent mi valaha élt, és nem ismer istent.

Még saját faját is képes lenne kipusztítani,
a hozzá hasonló barbárt harcra buzdítani.
Mindaddig amíg köztünk egyetlen élőt is talál,
dühe felfoghatatlanul tombol mindent felzabál.

Majd eltűnik... Mindazzal az egoista nézettel,
hogy ő uralta e bolygót, erővel, dühvel, méreggel.
És fellélegzik minden a planéta újra kizöldül,
nem pusztít többé, kezében fegyver nem dördül.

Lassan elenyészik minden mit valaha épített,
a természet újra alkot vele szemben szépített.
Elmossa házait, felhőkarcolóit mi szimbolizálta,
alkotói nagyságát, értelmét de lelkét mégsem találta.

És azon kevesek kik látták az emberiség végzetét,
kik tudták nem kéne eldobnia az ajándékát, életét,
azon kevesek kikben felcsillant szikrája velük vesztek el...
Miért pusztítjuk önmagunkat? Erre a kérdésre senki nem felel.

Budapest. 2011.04.07.