Önzetlenül

Mindig csak várni a pillanatot, mely nem jön el soha,
nézni az idő múlását szüntelen kegyetlen mostoha.
Minden pillanatban vágyni valakire, ki nem is gondol rád,
lelkedben édesen őrizni minden hazug, fájdalmas szavát.

Úgy megélni ezt, hogy még mindig szereted,
saját boldogságod feláldozva csak az övét keresed.
Pedig elfeledett már régen, nem számítasz neki,
más életet él, boldogságát máshol keresi.

Te mégis csak őrá tudsz gondolni, nem érted,
mert szereted még mindig, magadtól hiába kérded.
Lassan már már betegesnek tartod saját viselkedésed,
pedig csak önzetlenül szerettél, ez volt a te vétked.

Budapest. 2004.12.11.