Van amit sohasem felejtünk

Egy kedd reggelen mentél el, elengedted kezem, többé nem fogod már,
egy kedd reggelen mentél el, azóta sincs senki, ki engem haza vár.
Azóta a magány tengerének hullámai nyaldossák lelkemet,
melyek néha viharos erővel szorítják össze szívemet.
Néha csillapodik néha enged az ár, megkíméli lelkemet,
de ez nem jelenti azt, hogy elfelejtettelek.

Budapest. 2003.07.21.