Nincsen most ember ki elvehetné azt,
amit a te soraid szívemben fakaszt.
Nem létezik, olyan mi elrabolná tőlem,
pedig nincsen bevésve díszes márványkőben.

Nincsen homokba rajzolva sem papírra vetve,
díszes csíkokkal szivárványként az égre festve.
Nem örökítik meg dobpergéssel kísért ősi dalok,
mégis teljes lelkemmel láncra vert rabja vagyok.

Próbálok felnőni a feladathoz, hogy büszkén hordjam,
a mosolyt arcomon, énemet ami soha nem voltam.
Köszönöm ezt az érzést nem tudom lehetek-e valaha,
az az ember, amilyennek te látsz engem ma.

Budapest. 2011.03.23.