Néha úgy érzem, hogy álmodom,
és csak az időm áldozom,
egy buta kiégett gondolat,
talán csupán ez maradt.

És akkor hozzám bújsz,
kis kezeddel felém nyúlsz,
arcom végigsimítod lassan,
nincs időm, hogy búcsúzhassam.

Már mész is és integetsz,
szemem behunyom még nevetsz,
álmodnék? Elmém elmereng,
valami lassan feldereng.

Túl nyugodt most minden,
túl szép, hogy elhiggyem.
Valami fáj most már értem,
reggel van, egyedül fekszem ébren.

Budapest. 2007.03.21.