Onnan jöttem én..

Hol este a Nap a felhők mögött Földre hull
onnan jöttem én,
de minden reggel mikor nekem búcsút int
az alkonyat az égi fény,


szívemben születik az örökkön élő remény.
Hogy kicsiny falum öledbe hazatérek én.
Hisz annyi ősöm ringatja az óvó két karod,
betakarja csontjaik az évszázados homok.


Visszavár engem a fatornyos kis templom,
a virágos rétek, az akácos erdők, a kanális,
az utca forgataga, a kenyér illata, a majális.
Ifjú voltam mikor a könny áztatta port lábam


utoljára tapodta,
de azóta eltelt már ezer, meg ezer éjszaka.
Arcomon immár barázdát szántott az élet,
s a kéz mely búcsút intett, mára már reszket.


Hajamra a konok idő már ősz tincset festett.
De téged piciny falum, nem felejt a gyermek.
Ha szemem végleg lecsukom majd egykoron,
s Isten szeret, a haló Napot otthon láthatom.


Az utolsó lélegzetem a tied lesz akácos erdő,
lelkem rajtad pihen majd meg zöldellő mező.
Testem mint őseimet öleli a csikorgó homok,
s te vigyázod hűtlen fiad, ki valaha elhagyott.


2011.Augusztus. 18.

Irt:

Vida Zoltán.