Amikor szüksége volt rám én mellette álltam,
hosszú évekig rá oly türelmesen vártam,
lelkének törékeny világát őrangyalként vigyáztam,
a jobbik énemet mindig ő benne láttam.

Végül mégis elárult az ki számomra szent,
kitaszított szenvedő lelkemben felborult a rend,
hangjának lágy bársonyát elnyomja a csend,
fáj, hogy ez neki semmit nem jelent.

Gyűlölök mindent ami hozzá láncol,
mégis küzdenék érte bárkivel, bárhol,
életében talán csak ennyi az én szerepem,
soha nem szerethetem, én csupán őrizhetem.

Talán csak álmaimban dédelgethetem,
bár az élettől meg én sem védhetem,
csalódásoktól sebzett lelkét meggyógyíthatom,
de megszerettem nagyon, tudom ez az én bajom...

Budapest. 2006.03.13.