Földi létünk nem más mint egy rövidke utazás,
melynek végén a halál nem a végállomás,
az is csak az élet egy próbája,
a létezés egy magasabb formája.

Egy újabb utazás kezdete csupán,
és mi kik csak nézzük bután,
nem érthetjük meg lényegét,
gyászoljuk őt, megsiratjuk életét.

De minden végzet valami kezdete is egyben,
valaki elmegy, hogy egy másik élhessen.
Az emberi élet nem több mint egy szívdobbanás,
csupán egy villanás, egy szempillantásnyi utazás.

Járatlan ösvényt taposunk mind mely lehet mennyei,
vidám de akár bánattal és fájdalommal teli.
Utunk során akad sok sok állomás,
néhány uti társ és megannyi csalódás.

Mi kik kénytelenek vagyunk nélküle folytatni utunk,
emléke előtt tisztelgünk azzal, hogy példát mutatunk.
Hiszen jóságot és tisztességet tanultunk tőle,
el kell fogadnunk, hogy utunkat nélküle kell folytatnunk előre.

Ajándékba kaptuk őt eme röpke időre,
csendes földi útján miként haladt előre,
szívünkben emlékeket hintett szét kecsesen,
álmai bennünk élnek tovább csendesen.

Általa gazdagabbak lettünk egy életre,
tettei fittyet hánynak a végzetre,
szívünkben mély szeretettel őrizzük emlékét,
ő már elérte rövid földi útjának végét.

Budapest. 2006.01.08.