Nap mint nap felteszem a kérdést:
Miért hagy el mindenki akit szerettem?
Nap mint nap megpróbálom leírni az érzést...
Azon gondolkodom: Vajon mit vétettem?

Nyugalmat úgy tűnik hiába is kerestem,
vannak dolgok amiket soha nem feledtem.
Nincs velem már senki kit szerettem.
Angyal! Kérlek segíts elmennem.

Nap mint nap maga a pokol,
elmém mindig a boldogságra gondol,
de lelkemben csak magány honol,
az élet megtorol, valamiért engem okol.

Nem tudok véget vetni a szenvedésnek,
tettetni nem érzem magam elég keménynek.
Nem tudok mosolyogni ha a szemembe néznek,
a magány angyalai lassan darabokra tépnek.

Leírhatatlan milyen érzés honol bennem,
egyedül hagyott minden mit szerettem,
hogy elviselhessem gyógyírt kerestem,
de elbuktam, be kell most fejeznem.

Nem hiányzom majd senkinek régen elvesztem,
régóta nincs már itt mit keresnem.
Ne hagyd, hogy a magány kínozzon eltemessen.
Angyal én nap mint nap kérlek segíts elmennem.

Budapest. 2004.09.05.