Mondd! Mitől félsz egyetlen angyal,
miért menekülsz attól ki itt marasztal?
Félsz elmondani őszinte érzéseid,
félsz feltenni kínzó kérdéseid?

Nem tudhatod bízhatsz-e benne,
nem tudhatod vajon őszintén szeretne?
Pedig annyira rokonlelkek vagytok,
egymás előtt semmit sem tagadtok.

Sokszor kérdések nélkül is válaszol,
kapcsolatotok úgy tűnik egy életre szól.
Mégis félsz attól, hogy megszereted őt,
téged már túl sok csalódás gyötört.

Túl sokszor csalódtál már másokban,
túl sokáig hittél hamis álmokban.
Félsz újra kezdeni bármily csábító érzés,
hiszen szívedben még nem állt el a vérzés.

Azóta, hogy letörték kicsiny szárnyaid,
porba tiporták féltve őrzött álmaid.
Megkeseredett lelked elborítja a bánat,
a boldogság úgy tűnik örökké várat.

Mond! Miért nem adsz esélyt magadnak,
bár tudom már nem hiszel a szavaknak.
Bár nem hiszel a boldogságban,
bár nehéz mégis inkább élsz magányban.

Nem tudod kiben bízhatsz önzetlen,
ezért megfogadtad soha többet nem.
Nem leszel szerelmes, nem leszel áldozat,
nem siratsz többé hamis álmokat.

Szíved kapuit mások előtt bezártad örökre már,
a magány börtönében titokban lelked egy megváltóra vár.
Ki megolvasztja szívedben a jeget,
ki téged őszintén, tiszta szívből szeret.

Ám mégis félsz, hogy újra csalódás ér,
és utadon tovább újra csak a bánat kísér.
Mondhatnék neked bármit, hiába volna a szó,
mit irántad érzek szavakkal el nem mondható.

Te jobbat érdemelnél, jobbat ennél,
csak vigyázz nehogy sokáig keressél.
Lehet, hogy a boldogságod melyet oly régóta várod,
éppen előtted áll, ám te meg sohasem látod.

Elvakít a bánat, a félelem,
így meghal benned egy érzelem.
Képes leszel-e még újra szeretni,
a múltad csalódásait végleg feledni?

Kívánom neked, hogy boldog legyél újra,
többé ne kelljen gondolnod a múltra.
Kívánom, hogy szíved őszinte szerelmet találjon,
ne kelljen rá sokáig fájdalommal várjon.

/ Ezt a verset Kerekes Krisztinának ajánlom,
kívánom, hogy végre boldogságot találjon./

Esztergom. 2004.09.19.