Akkor is ha az emlékek múlnak,
ha a fák levelei örökre lehullnak.
Akkor is ha megfagy majd minden,
ha jégkorszak dermeszti meg szívem.

Akkor is ha rám szakad az ég,
ha elsorvad minden mi szép.
Akkor is ha a madarak többé nem szárnyalnak,
ha a tavak majd mind kiszáradnak.

Akkor is ha megszűnik minden élet,
ha egyedül hagy engem minden lélek.
Akkor is ha a nap nem kel fel többé,
ha sötétség borul a földre örökké.

Akkor is ha a virágok többé nem nyílnak,
ha az angyalok az égben értem sírnak.
Akkor is ha elsüllyednek a szigetek,
ha elmúlik minden mit szeretek.

Akkor is ha a vulkánok mind kitörnek,
ha az erdőkben a fák kidőlnek.
Akkor is ha a felhők fekete esőt hoznak,
ha éjjel árnyaim álmaimból lopnak.

Akkor is ha többé nem tudok aludni,
ha magamnak kell majd hazudni.
Akkor is ha nem jön el többé,
ha lelkemet megtagadja magától örökké.

Akkor is ha örökké kell sírnom,
ha milliószor kell majd leírnom.
Akkor is ha magára örökké várat,
ha örökké kísér utamon a bánat.

Akkor is ha örökké kínozza álmaim,
ha soha nem teljesülhetnek vágyaim.
Akkor is ha örökké kell szenvednem,
ha a boldogságot örökké kell keresnem.

Akkor is ha a sírig harcolnom kell érte,
ha a szívem darabokra tépte.
Akkor is ha a szívem megszakad,
ha nem lesz senki ki velem marad.

Akkor is ha a szívembe kell temetnem,
ha emlékét soha el nem felejtem.
Akkor is örökké szeretni fogom,
szívemet tőle soha meg nem tagadom.

Szombathely. 2004.08.09.