Ma reggel melletted ébredtem,
lassan kinyitom szemem.
Még alszol, álmod nyugodt kedvesem,
majd én őrzöm halkan, csendesen.

Bárcsak így volna minden éjjelen,
és minden egyes reggelen.
Elfogott egy érzés, tudom nem tévedtem,
mikor megkérdeztem:

Leszel-e az én nejem?
Velem leszel-e minden percemen?
Mellettem ébredsz-e majd minden reggelen?
Fogod-e majd kezem?

Felkelek, a sötétben papucsom keresem,
két kezemmel dörzsölöm álmos szemem.
Lassan lépkedek, halkan csendesen,
nehogy felébresszelek kedvesem.

A sötétben megbotlok véletlen,
a csillárba beverem fejem,
erre te felébredsz hirtelen, megkérded:
hová mész kedvesem?

Aludj csak szerelmem,
és ne törődj velem.
Konyhába indultam eme csodás reggelen,
reggelit készítek mit, majd elköltesz velem.

- Ne menj még drága, maradj még velem,
bújj mellém és fogjad még kezem.
El sem mentél, de már hiányzol nekem,
gyere és hallgasd, hogy dobog szívem.

Érted kalapál minden percemen,
maradj hát velem örökké velem!
- Hát ,hogy így csábítasz kedvesen,
természetesen visszafekszem.

Lassan újra elszendergem,
ám legközelebb már nélküled ébredtem.
Körülnéztem hirtelen,
te már nem voltál velem.

Szívem vert hevesen,
nem fogtam fel, nem értettem,
hogy, miért nem vagy már mellettem?
Mert álom volt mindez, mindezt csak képzeltem.

Budapest. 2003.12.15.