Bárcsak elmondhatnám neked,
milyen is mikor megfogom kis kezed,
milyen is mikor rám emeled gyönyörű szemed,
és szememben ragyog titokzatos tekinteted.

Az arcomon érzem forró leheleted,
hunyd be szemed, te is érezheted.
Azt amit én most érzek irántad,
bárcsak elmondhatnám mennyire kívánlak.

Mennyire hiányzol mind testileg, mind lelkileg,
szeretlek téged, és remélem ezt nekem elhiszed.
Ha azt mondom örökké így marad,
bárcsak halhatnám édesen csengő szavad.

Bárcsak hozzád bújhatnék, érezni akarlak,
álmod vigyáznám, hideg éjszakán betakarlak.
Hallgatni akarom, ahogyan kicsi szíved dobban,
érezni akarom, egyre csak jobban.

Bárcsak átölelhetnélek csupán egyetlen egyszer...
Ha nem teljesülhet, szerelemmel miért ver?
Miért játszik velünk az élet?
Ha végül elragadja álmainkat a végzet...

Azt mi nem lehet enyém, miért hajtom mégis?
Ha tudom jól még én is...
Kegyetlen egy rideg érzelem,
mégis vágyom rá, védelmezem.

Álmaimban őrzöm féltve a képet,
bár nem adott soha semmi szépet,
fájdalmat hozott csupán nekem,
eme csalfa, kegyetlen érzelem.

Budapest. 2006.01.29.